Ada

Nabokov 1969-ben megjelent regénye elragadóan romantikus s ugyanakkor zavarba ejtően különös történetet mesél el: két testvér, Van Veen és Ada szerelmét, testi és lelki lángolását gyerekkoruktól hosszú életük végéig. S az Ada egyben ágas-bogas családregény is, amellett filozófiai mű és áradó fantáziával megalkotott sci-fi. A történet ugyanis nem a mi Földünkön játszódik, hanem annak ikerbolygóján, Antiterrán (vagy Demonián), melynek lakói közül egyesek sejtik a mi Földünk - a Terra - létezését. Sőt némely beteg elmék a Terra bolygó fogalmát a másvilággal vagy a Valódi Világgal azonosítják. Vagy épp afféle idilli utópiának sejtik, bár Van Veen, az efféle hallucinációk pszichológus kutatója és szakértője szerint az emberi értelem és az emberi test azon a testvérbolygón talán még keservesebb kínzásokat szenved el, mint Demonián. Mi, terralakók mindenesetre otthonosan érezhetjük magunkat Antiterra világában, jóllehet a geográfiája sok mindenben különbözik a miénktől: az amerikai, az orosz és a francia kultúra itt egyetlen nagy országban olvad össze (és Oroszország helyén Tatária nyúlik el a maga kegyetlen diktatúrájával), s bár egy katasztrófa miatt itt betiltották az elektromosságot, az emberi szenvedélyek éppúgy lángolnak, mint minálunk. Az Ada a Lolita párja merész témáját, az erotika finom ábrázolását és a próza szövetének gazdagságát tekintve, s főhősének, a zseniális filozófus, pszichológus, regényíró s korántsem mellesleg kimeríthetetlen potenciájú Van Veennek az elméjében Nabokov sok mindent összefoglalt mindabból, amit a világ természetéről - az időről, az emlékezésről, a lélekről, a nyelvről, a szavakról, Istenről, a pszichoanalízisről, a relativitáselméletről és korunk egyéb mítoszairól - gondolt.