Tóth János

EGY KIS SÉTA /ADY ENDRE NAGYVÁRADI SAJTÓPERE ÉS BÖRTÖNNAPJAI

1901-ben az akkor már Nagyváradon újságíróskodó Ady Endre, kihasználva a Nagyváradi Friss Újság című napilap főszerkesztőjének igazolt távollétét, élesen kritikus hangú jegyzetet írt az úgynevezett Kanonok sor épületeiben elzárkózó katolikus papok jólétéről, életviteléről, életmódjáról, de valójában a klérus ellen. Ezt követően a káptalan, az egyház nevében, beperelte az akkor költőként még alig ismert újságírót. Több mint két év telt el, amikor is 1903-ban végrehajtható ítélet született, amely Adyt háromnapos elzárásra ítélte. Bevonult. Éttermek versengtek azért, hogy ellátását biztosítsák, és napi fél liter borhoz is hozzájuthatott. Az irodalomtörténet és a mai krónikások számára mind a mai napig hozzáférhetetlen volt az a dokumentum, amely most titokzatos úton teljes terjedelmében került elő. Hála és köszönet érte Tóth János muzeológusnak és Péter I. Zoltán írónak, helytörténésznek, akik együtt dolgozták fel a kísérő szövegeikben újabb ismeretekkel egészítették ki a csaknem száztíz éves, eltűntnek hitt dokumentumot. Az olvasó ezúttal is meggyőződhet az alig huszonnégy éves Ady Endrének a tárgyaláson tanúsított kivételes okosságáról és bátorságáról.

Nyelv magyar
Kiadó Noran Libro Kiadó
Megjelenés éve 2012
Oldalak száma 150
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 240 g
Méretek (Sz-M-H) 125-185-10
EAN 9789639996755
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Árvácska - Ifjúsági könyvek (új kiadás)
-9%
Móricz Zsigmond
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Hat nap Rómában - Globál
-9%
Francesca Giacco
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,40 €
14,02 €
Élet a fényben - Jóga az önmegvalósításért
-9%
Deepak Chopra
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Kicsikből NAGYOK - Greta Thunberg
-9%
María Isabel Sanchez Vegara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Összeesküvés-elméletek
-9%
Jamie King
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
14,70 €
13,38 €
Mindentudók klubja 8. - Kleopátra bosszúja
-9%
Maria Maneru
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,80 €
8,92 €
Tedd a helyére! - A rend lelke, a lélek rendje
-9%
Trom Kata
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
15,75 €
14,34 €
Nekem mondod? Jaffás és Kofolás beszélgetései a magyar nyelvről
-11%
Hizsnyai Tóth Ildikó
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,02 €