Jeruzsálem

Selma Lagerlöf 1909-ben részesült irodalmi Nobel-díjban, az indoklás szerint: az írásait jellemző fennkölt idealizmus, élénk képzelőerő és spirituális látásmód elismeréseképpen. Az írónő 1909 december 10.-én, a Nobel díj átadásán mondott beszédét ugyanaz az érzelemgazdagság és természetes egyszerűség jellemezte, ami életműve egészét is: Egész elmúlt ősszel teljes magányban éltem värmlandi öreg házamban, és most szégyellni kezdtem az élet zajlásának ritmusát magányos menedékhelyemen és nyugtalanság fogott el a gondolatra, hogy a világ elé kell lépnem. A 19. század végén egy misztikus látogató hatására vallási megújhodás indult meg egy dalarnai svéd faluban, s az egész közösség arra az elhatározásra jutott, hogy javait pénzzé téve Jeruzsálembe zarándokol. Lagerlöf 1900-ban látogatta meg Jeruzsálemben ezeket a svéd parasztokat, s két évvel később meg is jelent a vallásos élményekről, emberszeretetről, a svéd parasztok életéről egyszerre valósághűen és meseszerűen tudósító regény, a svéd irodalom egyik ékköve. Selma Lagerlöf, aki Strindberg mellett a legnagyobb világirodalmi hatású alkotója a svéd irodalomnak, nem csak az első női irodalmi Nobel-díjasként, hanem a Svéd Akadémia első női tagjaként is tartja számon az irodalomtörténet. A Jeruzsálem mellett olyan remekművekkel vívta ki magának a világhírt, mint a Gösta Berling története és Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át. Szerb Antal így méltatja a szerzőt A világirodalom történetében: Lagerlöf fedezte fel a világ számára az Észak költészetét, az Északot, mint mesetájat, ahová a lélek vágya száll… A legendaképzés, az elhihető mese adománya Lagerlöf legfőbb írói tulajdonsága… Dickensnek talán ő az egyetlen méltó követője a modern irodalomban.