Warga Éva

STRESSZKÖNYV /AVAGY: HOGYANLEGYÜNK EGÉSZSÉGESEKÉS ENERGIKUSAK A STRESSZ ELLENÉRE IS

Sokan napról napra úgy éljük az életünket - s ebből az okból született meg ez a kötet is -, hogy jelentős stresszhatásoknak vagyunk kitéve. Ezeknek a stresszoroknak számottevő hányada kivédhető, ha felsimerjük őket; ha tudjuk, mivel van dolgunk és mindez várhatóan hogyan hat ránk. Nyilván senki és semmi nem szavatoljhatja számunkra teljes bizonyossággal, hogy ezzel meg azzal a módszerrel garantáltan kizárhatjuk a stresszt az életünkből. De sokat tehetünk azért hogy ne rajtunk csattanjon az ostor; sőt, hogy ne is legyen ostor, ami csattani tud - ugyanis rajtunk is múlik, hogy milyen fegyvertárral (hozzáállással, viszonyulással, elvárásokkal, módszerekkel, praktikákkal) védekezünk a stressz ellen. Ha tudván tuadjuk, hogy felvértezzük magunkat a stresszhatások ellen, azaz rendelkezünk bizonyos eszközökkel és tudunk mihez nyúlni szükség esetén, máris összehasonlíthatatlanul jobb kiinduló pozícióba helyezkedtünk.

Nyelv magyar
Kiadó Lpi Produkciós Iroda
Megjelenés éve 2008
Oldalak száma 105
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 280 g
Méretek (Sz-M-H) 150-190-10
EAN 9789639813083
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Kicsikből NAGYOK - Greta Thunberg
-9%
María Isabel Sanchez Vegara
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
12,80 €
11,65 €
Kellesz nekem!
-9%
Tomor Anita
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Gasztroajándékok
-9%
Romics Bea
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Zseblámpával - Az emberi testben
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
A halál szobrásza - Robert Hunter-krimi (új kiadás)
-9%
Chris Carter
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Állati történetek /Olvasó Kalóz
-9%
Julia Boehme
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,15 €
7,42 €
Református énekeskönyv - Kis méret (mintás borító)
-9%
Énekeskönyv
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
PM Londýn 1:10 000 FB
-9%
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,90 €
12,65 €