IDŐSÉTA - SZENTES, SZEGED, SZLÁVOK I-II.

A könyv mindjárom része - a maga módján - az önéletírást váltja valóra. A Visszapillantok az emlékezés kútjából felhúzott pillanatok, történések hagyományos, időrendi sorba szedésével öleli fel az első három évtizedet. Olyan csomópontok köré fűzi fel az időt, mint a nyomorszéli gyermekkor, a váratlan ajándékként kapott nyolc gimnáziumi év, a népi kollégium, a leningrádi egyetemi tanulmányok, a pályakezdés a szegedi bölcsészkaron, majd Ötvenhat és az azt követő általános iskolai száműzetés, egészen a felsőoktatásba való visszatérhetésig (1962). A két másik nagy egység is ugyanezt a célt követi, csak más, sajátos eszközökkel. Ezek külsőleg abban térnek el amattól, hogy itt nincs időbeli cezúra. A Hazaiak a szerzőnek azokat a tanárait emeli ki, akik a személyisége formálásával sajátképpen nevelték. Itt leljük a társait is, akikkel a kölcsönös egymás csiszolása játszott semmivel nem pótolható szerepet. Ugyanide idézi meg néhány egykori tanítványát is, bennük már - szeretné remélni - az ő pedagógusi erőfeszítései értek be. Itt kapnak helyet a címben található, s számára legközelebb álló városokat megidéző könyvekről és képzőművészeti alkotásokról közölt írásai is. A Szlávok három nézetben vall az élete és munkája során számára meghatározónak bizonyult szakmai-kulturális területről. A korok közkinccsé teszi az utóbbi évszázadok itteni fordulópontjairól lelt szláv tanúbizonyságokat. A Tájakban a sajáttá vált szláv helyszínek egyéni képzetét vázolja. Az Arcok egy kis képcsarnok vázlata tudósokról, írókról és művészekről, ők is az élete részeivé váltak, miközben - csaknem valamennyien - Szentesre vagy/és Szegedre is eljutottak. A könyv tényanyaga folytán forrásérték is lehet a magyar-szláv művelődési kapcsolatok történetének tanulmányozásában.