Adok nektek aranyvesszőt

Az országos homályban csak a végváriak szablyája tündököl, s nem a szellem. - Írja Nagy László Balassi helyzetéről, s maga is egy gondolatírtó kor sötétjéből küld fényjeleket. A ciklusok során kiviláglik állandó szellemi jelenléte, véleménye a művészetről és a közélet ügyeiről, kortársakról és mesterekről, felkarolja a torkonvágott forradalmak pirosát viselő fiatal költőket. A Nagy László Próza című dossziéjából szerkesztett könyv nemcsak eddig közöletlen írásokkal, hanem új képanyaggal is bővült. Az olvasó bepillantást nyerhet a költő életébe, indulásába, alkotó műhelyébe, találkozhat szenvedélyes és humoros oldalával, verstémáinak hátterével, megismerheti a prózában és a versben egyaránt megjelenő tartalmi jellegzetességeit, a műfajhatárok összemosódását, s mert a világ költői igenis rokonok a humanitásban, a műfordítói munka kihívásait is érzékelheti. Nagy László odaadással, felelősséggel az anyanyelv édes és keserves köteléke ihletettségében, a hagyományok, a népköltészet ösztönző erejével és lélegző elevenségével válik ma is korszerűvé. Ha van páratlan ítélet a költőről: az a verse. Olyan Nagy László-kép alakul, melyben az alkotó maga utasítja el az évtizedes skatulyákat: nem tartom magam népi költőnek, sem stílus és téma szerint, sem a szó néptribuni értelmében. Egyébként ez a fogalom csak arra jó, hogy vele kategorizálni lehessen. (...)Majdnem így jártunk a nemzeti költő fogalmával is. Illene tartalmi jelentésüket ma is komolyan venni. Tisztelem azokat a költőket, akik ilyen indítékokkal (néha ilyen koloncokkal) az egyetemes költészet szintjére törnek. Alkotói hitvallásai, állásfoglalásai - hűségről, költészetről, küldetésről, hitelességről, a szabadság akarásáról - tömörek és egyben az értéktanusítás alkalmai. Kemény metafórákkal megy a szellemi csapodárság és az álság falai ellen. Félszárnyú madár a költészet, ha nincs közönsége... Költészet nélkül csak félszárnyú lenne az emberiség. Prózai írásaival aranyvesszőt ad nekünk, kincseket, hogy éljünk velük.