Annabel Karmel

BABAÉTREND /200 EGYSZERŰ ÉS EGÉSZSÉGES ÉTEL GYERMEKÜNKNEK

Konyhatündér vagyok, legalábbis a férjem szerint, mégis gyakran teszem fel magamnak a kérdést: ma mit készítsek családunk legválogatósabb tagjának, a gyereknek? Nem tagadom, sokszor tényleg gondot jelent számomra annak kitalálása, hogy mi kerüljön a kislányom tányérjára. Szerencsére Annabel Karmel, a babatáplálás szakértője teljesen levette a vállamról az ötletelés terhét. Olyan menükkel ismertetett meg, amelyek gyorsan elkészíthetőek, egészségesek és el lehet nyerni velük az apróságok tetszését. A Babaétrend nagyobb gyerekeknek szánt ételei pedig titeket is az asztalhoz csábítanak! (Gombos Edina) A Babaétrend 200 egyszerű és ínycsiklandozó receptet tartalmaz kisgyermekünk és az egész család számára. De nem csak receptekkel segíti az anyákat. Minden életkori szakaszhoz külön heti menütáblázat, időspóroló tippek, és bevezetési tanácsok tartoznak. Ezekben az ételekben garantáltan nincs tartósítószer vagy egyéb adalékanyag, mert semmi sem lehet annyira egészséges, mint amit mi, a magunk vásárolta összetevőkből készítünk a gyermekünknek. Annabel Karmel Nagy-Britannia első számú babaétrend-szakértője, 22 bestseller kötet szerzője, aki maga is háromgyermekes édesanya. Könyve először 1991-ben jelent meg Angliában, és az azóta eltelt húsz évben bebizonyította, hogy az anyák legjobb társa a konyhában, mindenhol a világon. KÖNYVBEMUTATÓ: 2011. november 10., csütörtök 18 óra, Károly körúti Alexandra Könyvesház Különleges élményben lesz része azoknak, akik ezen az estén a Károly körúti Alexandrába látogatnak. Gombos Edina kislányával és szakértő vendégei segítségével mutatja be új baba-mama sorozatát. A helyszínen bébiétel-készítésre és fejlesztő játékok bemutatására is sor kerül. Ne hagyják otthon a legkisebbeket sem!

Nyelv magyar
Kiadó Partvonal Kiadó
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 214
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 660 g
Méretek (Sz-M-H) 195-196-21
EAN 9789639910669
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

A tengerpart világa
Judith Homoki
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
Magyarország varázslatos kisvárosai
-9%
Bernáth István
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
9,45 €
8,60 €
Számok - Montessori foglalkoztató füzet 4-6 éveseknek
-9%
Chiara Piroddi
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
11,45 €
10,42 €
A későn jövő
-9%
Jean Hanff Korelitz
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
16,35 €
14,88 €
Angol tematikus szótár - szókincsbővítéshez
-9%
Szótár
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,25 €
19,34 €
HÁZASODIK A TÜCSÖK... - NÉPKÖLTÉSEK
-9%
ZELK ZOLTÁN
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
4,90 €
4,46 €
A Mester és Margarita
Mihail Bulgakov
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
21,30 €
Végzetes meghívás
-9%
Ande Pliego
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
18,00 €
16,38 €