SUSAN ELIZABETH PHILLIPS

A SZERETŐM A FIRST LADY

Corneila Case a First Lady. Egész életét gúzsba kötve, magas politikai tisztségek korlátai között élte – először az alelnök lányaként, aztán a nemrég merénylet áldozatává vált elnök feleségeként. Most azonban kétségbeesetten vágyik egy kis szabadságra. Mat Jorik újságíró. Volt felesége a végrendeletében őt nevezi meg két lánya gyámjaként, noha biológiailag nem a férfi a gyerekek apja. Hét lánytestvér bátyjaként és pótapjaként Mat köszöni szépen, nem kér többet gyerekekből, pláne nem nőneműekből. Ám lelkiismerete nem engedi, hogy magára hagyja a lányokat, és mivel tudja, milyen sorsuk lenne nevelőotthonban, úgy dönt, elviszi őket iowai nagyanyjukhoz. Egy sztrádabüfénél találkoznak, miután a First Lady kocsiját – benne minden pénzével – ellopják. Együtt indulnak Iowába, de az utazás nem zökkenőmentes. Miközben az FBI és a titkosszolgálat minden erejét beveti az eltűnt First Lady keresésére, Nealy lehetőséget kap arra, hogy kiváltságok nélkül élhessen, mindazzal az ismeretlen hétköznapi élettel, amire vágyott. Együtt utaznak át Amerikán, álmaikat kergetve, hogy megtalálják önmagukat.

Nyelv magyar
Kiadó VICTORIA KFT
Megjelenés éve 2011
Oldalak száma 380
Kötés típusa karton /keménytábla
Súly (g) 410 g
Méretek (Sz-M-H) 145-210-30
EAN 9789639803435
Szállítási idő Nem elérhető

További termékek a kategóriából:

Tantalópolis
Peter Macsovszky
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
8,00 €
A lakótárs - Szégyentelen 1.
-9%
Rosie Danan
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Zsidó gengszterek Amerikában
-9%
Szunyogh Szabolcs
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,75 €
12,52 €
A kámforrá vált párizsi örökös - Orczy Mimi kalandjai
-9%
Ruff Orsolya
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
13,10 €
11,93 €
Csodás termékeny életed - Minden, amit tudnod kell a pubertástól a klimaxig
-9%
Emma Karling Widsell
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
19,65 €
17,89 €
Rab ember fiai - Talentum Diákkönyvtár (új kiadás)
-9%
Móra Ferenc
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,55 €
3,24 €
Bori a strandon - Barátnőm, Bori 10.
-9%
Bürger
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
3,90 €
3,55 €
Ügyes óvodások 2. /Játékos feladatok matricákkal
-9%
Eszes Hajnal
Szállítási idő
online ár - Készleten - 1 munkanap
2,25 €
2,05 €