KERÉNYI FERENC
MADÁCH IMRE
A világirodalomban Petőfi művei mellett (több mint negyven nyelvre lefordítva) mindössze a Tragédia képviseli mindmáig klasszikus irodalmunkat. Kerényi Ferenc Madách-kismonográfiája elsőként összegezi – mindenki számára érthetően és élvezhetően – azoknak a tudományos kutatásoknak az eredményeit, amelyek Az ember tragédiája szerzője körül az elmúlt fél évszázadban folytak, és amelyeknek a szerző 1964 óta tevékeny részese volt. A neves Madách-kutató többéves kutatásainak és hiteles szakmai felkészültségének köszönhetően egy átfogó, Madách életpályáját és írói munkásságát egyaránt teljességre törekvően felölelő kismonográfiát nyújt át az olvasóknak. Tudományos alapossággal, ugyanakkor a népszerűsítés elvét szem előtt tartó munkájában kitér a Madách-család történetére, bemutatja a reformkori Pestet és a 19. századi, történeti Nógrád megye közéletét, hangsúlyosan tárgyalva Madách jelenlétét az 1843/44. évi pozsonyi országgyűlésen, helyi politikusi működését 1848/49 szabadságharcában, stb., tehát az életút minden fontos állomásáról, eseményéről és természetesen az irodalmi életmű minden számottevő darabjáról említést tesz. A munka nem a szűk szakma számára készült, a szerző elsősorban a tudományos népszerűsítést tartotta szem előtt, a kötetet alapos bibliográfia és jelentős képanyag egészíti ki. „Madách nemcsak a XIX. század lelkének legegyetemesebb kifejezője, hanem talán az egyetlen drámaíró, aki a monumentális műforma kérdését a modern életszemléletből kiindulva oldotta meg.” (Kuncz Aladár)

Nyelv | magyar |
Kiadó | KALLIGRAM |
Megjelenés éve | 2011 |
Oldalak száma | 267 |
Kötés típusa | karton /keménytábla |
Súly (g) | 330 g |
Méretek (Sz-M-H) | 130-195-15 |
EAN | 9788071498278 |
Szállítási idő | Nem elérhető |