FORRÓ VÍZI ZENE

Charles Bukowski (1920-1994) egy kicsit kilóg a XX. század amerikai irodalmából. Versei alapján a beatköltők közé sorolták, de ő soha nem harciaskodott. Önéletrajzi ihletésű műveiben, amelynek főszereplője általában alteregója, Henry Chinaski, nagyrészt az amerikai társadalom lecsúszott figuráiról írt, nyersen, őszintén, húsba vágó humorral és sajátos bölcsességgel. Alkoholista, napról napra élő, kompromisszumok nélküli életmódja miatt sokan rajongtak - és rajonganak - érte, de ő köszönte, nem kért ebből, sőt, ha lehetett, kerülte a rajongóit (kivéve, ha azok nők voltak), az embereket, és főleg az írókat. Charles Bukowskinak mára világszerte kultusza lett, beleértve Magyarországot is. És bár - első ránézésre - felháborító(nak tűnő) stílusa és életmódja miatt sokan viszolyogtak - és viszolyognak - tőle, hogyan is ne lenne kultusza egy olyan embernek, akinek még a sírján is ez áll: Dont try, azaz: ne próbáld, csináld. A Cartaphilus Kiadó gondozásában megjelenő Charles Bukowski-életműsorozat második novelláskötete, a Forró vízi zene annyiban tér el elődjétől, A semmitől délre című kötettől, hogy ebben a szokásosnál is több a humor. Az a fajta humor, ami a lét elviselhetetlen nehézségeit könnyedén át- (vagy meg)hágja, és egy pillanat alatt rántja ki az embert bármilyen lelki vagy testi nyomorból. Az a fajta humor, ami nélkül élni nemhogy nem lehet, de felesleges is.